Vilma
-7 °C
4 °C

Vasas előny a vízilabda fináléban

MTI
2002.05.12. 14:51
A várakozással ellentétben simán nyerte a Vasas a Dreher Kupáért zajló vízilabda bajnokság három győzelemig tartó döntőjének első mérkőzését a Honvéd otthonában.

Az egy mérkőzésre szóló eltiltását töltő Tóth Imre, vagyis játékszervező csapatkapitánya nélkül szállt vízbe a címvédő Honvéd, ennek ellenére Takács a 46. másodpercben megszerezte a vezetést a vendéglátóknak. Ekkor vezetett először és utoljára a hazai együttes. Ettől kezdve több mint 2 negyeden keresztül képtelen volt gólt lőni Kovács István legénysége, a játékosok hibát hibára halmoztak, emberelőnyöket és ziccereket hagytak ki.

Közben a Vasas lényegesen fegyelmezettebben, szervezettebben játszott és a második játékrész közepére megnyugtató, 2 gólos előnyre tett szert (1-3). Még azt is átvészelte a vendég együttes, hogy ugyanennek a 7 percnek a végén egyik meghatározó egyénisége, Vári meglehetősen vitatható körülmények között kipontozódott, végleges, cserés kiállítással sújtották megjegyzéséért a sokat bizonytalankodó játékvezetők.

A folytatás már sokkal több gólt hozott, mint az első két negyed, de a Vasas nem ingott meg és biztosan őrizte előnyét. A harmadik negyed elején vezetett először 3 góllal, és ez szemmel láthatóan megnyugtatta Somossy József csapatát.

A hajrá befejezése előtt már 9-5-re vezetett az angyalföldi gárda, a Honvéd erejéből már csak a szépítésre futotta. A címvédő 14 létszámfölényes helyzetéből mindössze 6-ot váltott gólra (a Vasasnál ez az arány: 9/5), a trónkövetelő nem csak a kínálkozó lehetőséget használta ki, hanem 4 akciógólt is lőtt.

A három győzelemig tartó fináléban a Vasas vezet 1-0-ra, folytatás kedden 19.30 órakor a Komjádi uszodában.

döntő 1. mérkőzés:

Honvéd-Vasas 7-9 (1-2, 0-1, 3-3, 3-3)
Kőér u., 1000 néző, V: Bors, Horváth Cs.
góldobók: Bereczki, Szívós, Bárány, Kiss, Molnár, Takács, Biros 1-1, illetve Madaras 3, Vindisch 2, Székely, Mátyás, Varga T., Hesz 1-1