A NOB elnöke elvenné Lazutyina érmeit

MTI
2002.05.15. 19:12
NOB megfosztaná Larissza Lazutyinát a februári Salt Lake City-i téli olimpián szerzett összes érmétől, mivel az orosz sífutónő nem csak a játékokon, hanem előtte is doppingolt.

Ezt Jacques Rogge elnök jelentette ki. A 36 éves klasszistól már elvették a 30 km-en nyert aranyát, de ez előtt elért két második helyét megtarthatta. Utóbb viszont kiderült, rajthoz sem állhatott volna az olimpián, mert decemberben is ellenőrizték és két teszt pozitív eredményt hozott.

A cogne-i és a ramsaui Világ Kupa-verseny B-próbájának elemzését két hete fejezték be Lausanne-ban. Az eredmény: Lazutyina mindkét alkalommal a darbepoetin nevű szert használta, akárcsak az ötkarikás játékokon.

A Nemzetközi Sí Szövetség június 3-án tárgyalja Lazutyina ügyét, aki fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), mivel a darbepoetin nem szerepelt az olimpián a tiltott szerek listáján.