Az FTC nyerte a női kézilabda bajnokságot

MTI
2002.06.07. 20:06
A Ferencváros nyerte a női kézilabda-bajnokságot, miután a rájátszás utolsó fordulójában 30-27-re legyőzte a címvédő Dunaferrt.

Az első tíz percben a hazaiak vezettek, de később felzárkózott a címvédő, és fej-fej mellett haladt a két csapat. A folytatásban iramot váltott az FTC, és Farkas vezérletével ötgólos (16-11) előnyhöz jutott. A szünet előtti vendéghajrát követően azonban megint szorosabb lett az állás.

A fordulás után hármas emberelőnybe került a Dunaferr, ennek megfelelően egyenlített is (19-19). Azonos létszám mellett viszont megint a hazaiak irányítottak, miközben Sugár kapus több ziccert is megfogott.

Az utolsó negyedóra már nem hozott izgalmakat: a fővárosiak jól védekeztek, a dunaújvárosiak pedig nem tudták csökkenteni a különbséget. Az FTC tizedik bajnoki elsőségét szerezte.

Rájátszás az 1-6. helyért: FTC-Dunaferr 30-27 (17-15)
Az élcsoport: 1. FTC 22 pont/10 mérkőzés (bajnok), 2. Dunaferr 22/10, 3. Győr 16/9.

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt. A Dunaferr a rájátszásban otthon 21-21-et játszott az FTC-vel.