Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

Szuper Levente visszakerült a tartalékcsapatba

MTI
2002.10.02. 09:32
Az NHL-gárda vezetői elégedettek voltak a felkészülési mérkőzéseken és edzéseken nyújtott teljesítményével, de úgy vélték, hogy még több rutint kell szereznie.

- Nem vagyok csalódott, mert jelezték, ha a Calgaryban maradt két kapus valamelyike rossz formába kerül vagy megsérül, azonnal hívnak és lehetőséget kapok - nyilatkozott az MTI-nek a 22 éves válogatott játékos. - Addig is a Saint Johnban enyém az elsőbbség, így akár 65-70 mérkőzésen is szerepelhetek. Közben persze reménykedem, hogy egyszer csak megcsörren a telefon, és szólnak, szükség van rám.

Szuper három felkészülési találkozón összesen 91 percet védett, átlagban 5.93 gólt kapott, és a lövések 80.4 százalékát hárította.

A Calgary Flamesben maradt az olimpiai bajnok, Stanley Kupa-győztes, 2000-ben All Star-válogatott, 32 esztendős cseh Roman Turek, valamint a nyáron a Minnesota Wildtól igazolt, eddig 176 NHL-mérkőzésen szerepelt, 1998-ban a sportág iránti alázatáért Bill Masterson Emlékdíjjal kitüntetett, 31 éves Jamie McLennan.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.