Ambrus
-7 °C
3 °C

Láb nélkül tette meg a maratoni távot

MTI
2003.03.10. 15:38
Az 57 éves Bob Wielandnak - akinek mindkét lábát egy akna vitte el - több mint egy hétre, egészen pontosan 173 óra 45 percre volt szüksége, hogy célba érjen. Ezalatt mindössze tizenegy órát aludt, és mindvégig kizárólag kézen járt, kerekesszéket sem használt.

Ez már nem az első vállalkozása a láb nélküli "futónak". 1982 és 1986 között "keresztülkezezett" az Egyesült Államokon Kaliforniától Washingtonig. Ez utóbbi bravúrja 3 évet, 8 hónapot és 6 napot vett igénybe.

A Los Angeles-i maratonit sem most tette meg először, ez már a harmadik sikeres kisérlete volt, de már kétszer eredményesen szerepelt a New York Marathont is, egyszer pedig ott volt a híres hawaii triatlonverseny indulói között is.