Miklós
-7 °C
2 °C

Felmentették Carl Lewist és társait

MTI
2003.05.01. 15:09
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség bejelentette: az 1988-ban pozitív tesztet produkált nyolc amerikai versenyző - köztük Carl Lewis - szervezetében csak rendkívül alacsony mértékben mutattak ki efedrint, ezért felmenti őket a doppingolás vádja alól.

- Az atléták olimpiai részvétele szabályainkkal tökéletesen összhangban volt, így nem tekinthetők vétkesnek - mondta az IAAF illetékese.

A kilencszeres ötkarikás bajnok Lewist is érintő botrányt Wade Exum, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) egykori doppingügyekben illetékes főellenőre robbantotta ki, miután kijelentette: korábban több amerikai világklasszis szervezetében tiltott szereket mutattak ki, mégsem büntették meg őket. Szerinte Lewis háromszor is lebukott a szöuli játékok előtt, ekkor a bizottság először kizárta a válogatottból, majd a fellebbezés után mégis engedélyt adott neki az indulásra.

Az amerikaiak üdvözölték az IAAF határozatát:
- Ez a közlemény visszaigazolja az állásfoglalásunkat. Wade Exum több versenyző jó hírnevének is ártott akciójával - közölte Darryl Seibel, az USOC szóvivője.

Lewis Szöulban távolugrásban, majd - miután kanadai riválisát, Ben Johnsont doppingolás miatt kizárták - 100 méteren is aranyérmes lett.