Hat magyar érem a mecheleni kajak-kenu Világ Kupa 1000 méteres döntői után

MTI
2003.05.03. 16:35
Hat érmet szereztek a magyar kajakosok és kenusok az idénynyitó mecheleni Világ Kupa-verseny 1000 méteres számaiban.

Ahogy tavaly az év során, úgy most is a nők voltak a legeredményesebbek, Kovács Katalin az esélyeket igazolva magabiztosan nyert, valamint a két páros is meggyőzően szerepelt. Ugyanakkor meglepetés volt, hogy a Paksy Tímea, Rasztóczky Eszter duó megelőzte a Szabó Szilvia, Bóta Kinga kettőst.

A férfi kajakpárosok mezonyében ugyancsak kettős magyar siker született, és ebben a számban is a fiatalabb egység bizonyult gyorsabbnak. Egyesben győzött a világbajnok norvég Eirik Veras-Larsen, Vereckei Ákos pedig negyedikként ért a célba.

A c-2-esek között ezüstérmet szerzett a Zala György, Iván Gábor duó, c-1-ben a fiatal Kronecker Gábor hatodikként zárt. Sári Nándor a férfi kajakosok edzője, egyben csapatvezető szerint ahhoz képest, hogy jelenleg milyen szakaszban tart a felkészülés, jó eredmények születtek.

- Most következnek azok az edzések, melyek után a hónap végi szegedi nemzetközi versenyen már pontosabb képet lehet majd alkotni az erőviszonyokról - mondta Sári.

Eredmények, 1000 m:
férfiak:
c-1: 1. Andreas Dittmer (német) 3:56.981 perc ...6. Kronecker Gábor 4:06.781
k-1: 1. Eirik Veras-Larsen (norvég) 3:32.621 perc ...4. Vereckei Ákos 3:35.021
c-2: 1. Rojas, Balceiro (kubai) 3:40.996 2. Zala György, Iván Gábor 3:46.081
k-2: 1. Siebel Lajos, Molnár Péter 3:15.876 perc 2. Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián 3:15.943

nők:
k-1: 1. Kovács Katalin 4:00.810 perc
k-2: 1. Paksy Tímea, Rasztóczky Eszter 3:40.346 perc 2. Szabó Szilvia, Bóta Kinga 3:41.286
Az 500 és a 200 méteres döntoket vasárnap rendezik.