Mária
-7 °C
3 °C

Bécsben 24 ezer résztvevős maratoni futóversenyt tartanak

MTI
2003.05.25. 10:27
Bécsben vasárnap tartják a 20. Vienna City Marathon futóversenyt, amelyen 75 országból 24 ezer ember indul, ezért kora délutánig az egész városban közlekedési akadályokra kell számítani.

A verseny és az útvonal mentén kínálkozó zenei produkciók megtekintésére tavaly 250 ezer ember csődült össze. A nagy esélyesek a kenyai résztvevők között vannak, de a hobbifutók számára alighanem már az is nagy diadal, ha végigfutják a 42,195 kilométeres távot, különösen mivel a meteorológusok szerint 30 fok Celsius feletti hőmérsékletekre kell számítani.

A verseny során a mintegy 350 rendezo 8,5 tonna banánnal, 3 tonna naranccsal, 15 ezer liter ásványvízzel és ugyanannyi serkentő iso-itallal látja el a versenyzőket.

A bécsi maraton természetesen üzleti vállalkozás is: a verseny körül és a rendezvényre érkezők szállodai helyeivel és éttermi fogyasztásával a forgalom 10 millió euró körül jár.

A futók az ENSZ-negyednél indulnak, majd elszaladnak a Praterba, a Bécs keleti részén lévő Erdberg negyedbe, utána Schönbrunnba, majd a város nyugati végébe, hogy végül a Hofburg melletti Hősök terén érjenek célba. A győztes várhatóan még déli 12.00 előtt átszakítja a célszalagot, de az utolsók csak délután érkeznek meg, így az egész városban délutánig nehézkes lesz a közlekedés.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.