Balzsay kiesett, Kertész továbbjutott a boksz világbajnokságon

MTI
2003.07.08. 01:29
Az 57 kg-os Kertész Henrik győzelemmel kezdett a bangkoki ökölvívó-világbajnokságon, míg Balzsay Károly (75 kg) kellemetlen meglepetést okozva kikapott és búcsúzott.

Kertész az azerbajdzsáni Huszeinovval került szembe és kiegyenlített mérkőzésen, 11-11 után segédpontokkal győzött, és bekerült a legjobb tizenhat közé.

A magyar csapat kapitánya, Balzsay ugyancsak azeri riválist kapott, és úgy tűnt, hogy Cagijev nem okozhat számára gondot. Ehhez képest túlzottan visszafogottan kezdett a Vasas 24 éves Eb-ezüstérmese, az első menetet el is vesztette 4:0-ra. A másodikban számolni kellett az azeri bokszolóra, de kiderült, hogy ennek ellenére ő vezet. Ez megzavarta Balzsayt, aki ezután rendületlenül ment előre, ám nem tudott felzárkózni és végül 20-13-ra kikapott. < A magyar táborban teljes kétségbeesés uralkodott, senki sem akarta elhinni, hogy a legbiztosabb éremesélyes vereségét. Szántó Imre szövetségi kapitány szerint csúnyán elcsalták a meccset.

A válogatott tehát némileg furcsa körülmények között Hidvégi György után második éremesélyes bokszolóját is elvesztette, és így egyre nehezebb lesz elérni a remélt, de nem elvárt célt, hogy legalább egy érmet szerez valamelyik magyar Bangkokban.