Miklós
-7 °C
2 °C

Starsbourgban kezdi az Euroligát a Vasas pólócsapata

MTI
2003.08.08. 09:26
Csütörtökön, a hollandiai Emmenben elkészítették a vízilabda európai kupák sorsolását, eszerint a Vasas csapata a férfi Euroligában Strasbourgban szerepel az első selejtező fordulóban. A BVSC és a Honvéd kiemelt.
Az A-csoport együttesei: Vasas, SN Strasbourg (francia), Triglav Kranj (szlovén), Iljicsevec Mariupol (ukrán), Salgueiros Porto (portugál), Frem Odense (dán)
A szeptember 19. és 21. között sorra kerülő négy tornáról az első négy-négy csapat jut a selejtező második körébe, ahol már ott van többek között a BVSC. (A kiesők a Len Kupában folytatják szereplésüket, így annak sorsolása csak később, szeptember 21-én lesz.) A második forduló találkozóit október 10. és 12. között rendezik.
Innen kilenc együttes léphet tovább a harmadik szakaszba, ott kapcsolódik be a küzdelmekbe - további hat gárdával együtt - a Honvéd. A négy négycsapatos csoport találkozóit november 22. és március 28. között bonyolítják le. A negyeddöntős mérkőzésekre április 14-én és 28-án kerül sor, a Final Four pedig május 28-29-én lesz.
A női Bajnokok Kupájában a Dunaújváros, illetve a női LEN Kupában a Szentes egyformán kiemeltként a második szakaszban április 9-től kapcsolódik be a küzdelmekbe. Olasz együttesek - naptáregyeztetési problémák miatt - nem indulnak a kupákban.