Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Norvég duplázás a Négysánc-versenyen

MTI
2004.01.01. 17:40
A Világkupa-győztes norvég Sigurd Pettersen szépen kivitelezett 123, majd 120,5 méteres ugrásának köszönhetően diadalmaskodott az 52. síugró Négysánc-verseny második állomásán, a németországi Garmisch-Partenkirchenben. Az újév első napján, 120 méteres sáncon rendezett viadalra több mint 20 ezren voltak kíváncsiak a helyszínen. A végső siker legfőbb esélyesévé előlépett 23 éves északi kiválóság ismételt, hiszen a négy versenyből álló sorozat hétfői nyitányán, Oberstdorfban is nyerni tudott, ráadásul ott 143,5 méterrel sáncrekordot is elért. A nevesebb versenyzők közül még a három napja harmadikként végzett osztrák Martin Höllwarth lehet elégedett, hiszen a csütörtöki folytatásban Pettersen mögött másodikként fejezte be a vetélkedőt, alig hét tizeddel elmaradva a norvég csillagtól. Ugyanakkor a vert mezőnyben végzett a címvédő finn Janne Ahonen, továbbá olyan korábbi Négysáncverseny-győztes, mint a lengyel Adam Malysz vagy a német Sven Hannawald is. A "szakaszgyőztesek" 19 400 euróval gazdagodnak, míg az összetettben diadalmaskodó síugró jutalma egy 33 ezer eurót érő Nissan terepjáró. Szombaton Innsbruckban folytatja a mezőny, a negyedik állomás pedig a szintén ausztriai Bischofshofenben lesz.
A Világkupába is beszámító garmischi viadal végeredménye:
1. Pettersen (norvég) 253,8 pont (123 méter, 120,5 méter)
2. Höllwarth (osztrák) 253,1 (118,5 m, 121 m)
3. Späth (német) 248,7 (120,5, 118,5)
A Négysánc-verseny állása: 1. Pettersen 549 pont, 2. Höllwarth 522,2, 3. Späth 510