Judit
-2 °C
8 °C

Eb-győztes és olimpiai induló a férfi kajak-négyes

MTI
2004.05.22. 13:41
A Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összeállítású kajaknégyes aranyérmet szerzett a poznani Európa-bajnokságon, és ezzel készülhet az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára, a válogatási elvek szerint ugyanis a csapattagsághoz az első két hely valamelyikén kellett végeznie a kontinensviadalon.

A 2000-es sydneyi játékokon bajnok egység - amely hosszú évek után most először szerepelt együtt világversenyen - már a csütörtöki előfutamban bemutatta, hogy az elmúlt hónapok közös munkájának meglett a gyümölcse, hiszen győztesként, magabiztos produkcióval egyenes ágon a döntőbe kvalifikálta magát. A szombati végjáték aztán csak a táv elején hozott izgalmas versenyt, hiszen 250 m-nél a spanyolok, 500-nál pedig a románok haladtak az élen. Az élbolyra tapadó magyarok azonban ezután robbantottak, és szabályosan faképnél hagyták a mezőnyt. A célba több mint egy hajóhossz előnnyel érkeztek.

"Végig éreztük, hogy jól megy a hajó, kézben tartjuk a versenyt - értékelte a finálét Kammerer. - Nagyon egységesnek érzem a csapatot, reméljük, hogy a folytatás hasonlóan jó lesz."

A magyar válogatott a leghosszabb táv döntőiben négy arany- és egy bronzérmet gyűjtött, az érintett számok közül a férfi k-4 szerepel az ötkarikás játékok programjában.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!