Elhalasztják Kótai Mihály címvédő meccsét

MTI
2004.06.30. 12:20
A tervezett július 10-i időponttal szemben csak két héttel később, július 24-én védheti meg címét Kótai Mihány, a Boksz Világalapítvány (WBF) nagyváltósúlyú világbajnoka a török Türgay Üzün ellen, mivel elhalasztják azt a londoni gálát, amelynek kettejük összecsapása is a része.

A szervezők azért voltak kénytelenek a rendezvény időpontjának módosítása mellett dönteni, mert a főmérkőzést vívó pehelysúlyú Nicky Cook - aki Johny Begue ellen lépett volna szorítóba az Európa-bajnoki (EBU) övért - megbetegedett.

A magyar bokszoló felkészülését némileg megzavarja a szituáció, hiszen kesztyűpartnereivel már megkezdte az edzésmunkát, amelyen most változtatnia kell.

Az eddigi 29 profi mérkőzéséből mindössze egyet elveszítő Kótai április 10-én védte meg legutoljára övét, akkor a manchesteri címmérkőzésen kiütötte az ír Derek Roche-ot.