Megvan Kótai következő ellenfele

MTI
2004.07.20. 11:23
A korábbi információktól eltérően Kótai Mihály, a Boksz Világalapítvány (WBF) nagyváltósúlyú világbajnoka nagy valószínűséggel nem a török származású Türgay Üzün, hanem a Trinidad és Tobagó-i Floyd Trumpet ellen lép kötelek közé szombaton.

A profibox.hu internetes szaklap szerint egyelőre nem ismert, hogy miért került sor a cserére, annyit azonban tudni lehet, hogy a 30 éves normál alapállású bokszoló hazája váltósúlyú bajnoka, és a frankfurti gálán először lép ringbe Európában. Profi pályafutása során tizenkétszer győzött (ebből hat k.o.), háromszor kapott ki, egyszer pedig döntetlent ért el.

Kótai április 10-én védte meg utoljára övét azzal, hogy Manchesterben kiütötte az ír Derek Roche-ot. Huszonkilenc eddigi profi mérkőzéséből mindössze egyet veszített el, sikerei közül pedig 14 ért véget idő előtt.

A magyar bokszoló menedzsmentje hivatalosan még nem erősítette meg az ellenfélcserét. Erre várhatóan szerdán kerül majd sor.