Új támogatót talált a magyar hokibajnok

Index
2004.09.02. 17:57
Az egyre több sikert magáénak mondható magyar jégkorongsport újabb támogatót nyert meg magának: 2004 szeptemberétől az Alba Volán-FeVita csapatát támogatja a hazai mobiltávközlési piac meghatározó szereplője, a Pannon GSM.

A társaság az utóbbi időszakban már több alkalommal áldozott a Magyar Jégkorong Szövetség céljainak elérésére, így hozzájárult a világbajnok Kanada magyarországi vendégül látásának költségeihez, támogatta az idén tavasszal hazánkban rendezett ifjúsági világbajnokságot és a jégkorong-válogatott több más fellépését is.

A Magyar Jégkorong Szövetség vezetői, az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapatának vezetősége és a Pannon GSM együttesen jelentette be szeptember 2-án, hogy a cég a jövőben komoly részt vállal az Alba Volán-FeVita támogatásában.

Emlékezetes, hogy az utóbbi hónapokban mind több, a magyar élsport minőségi műhelyének támogatásáról szóló döntést hozott a Pannon GSM. A jégkorong mellett kiemelhető, hogy idén nyártól legalább három éven át a társaság fő támogatóként a magyar női kézilabda válogatott mögé sorakozott fel - megnyugtató hátteret biztosítva ezzel például az idén decemberi Magyarországon rendezendő kontinensviadal sikeréhez.

Hasonló módon kötelezte el magát a társaság a magyar rally bajnokság A8-as, WRC és terep kategóriájában versenyző Bunkóczy László, Szabó Gergő és Szalay Balázs mellett.

A társaság egyértelmű törekvése, hogy a jelentős közérdeklődésre számot tartó, a sport táborát mozgósító, folyamatosan fejlődő és nemzetközi szinten is versenyképes sportteljesítmények megbízható támogatója legyen.