Natália
-3 °C
8 °C

Balogh Judit klubedző lesz

MTI
2004.09.14. 15:00
Az egykori klasszis játékos, Balogh Judit lett a női kosárlabda NB I-ben idén 10. helyen záró BEAC-Újbuda csapatának vezetőedzője. Megbízatása egy idényre szól. Elődje, Sterbenz Tamás doktori tanulmányai miatt jelezte a klubvezetésnek, hogy nem kíván maradni. Szabari János ügyvezető elnök az MTI-nek elmondta: Sterbenz személyében egy nagyszerű szakember távozik tőlük, majd hozzátette:

Balogh Juditot nem volt nehéz meggyőzni, hogy vegye át a csapatot, hiszen a BEAC-ban kezdte el a kosárlabdázást. Nagy kihívás ez számára - jegyezte meg Szabari, aki korábban edzője volt a népszerű Bubunak.

Egy évvel ezelőtti, végleges visszavonulása után a kétgyermekes Balogh újságírónak állt Sopronban, a legutóbbi hír pedig az volt vele kapcsolatban, hogy egyévre visszatér a parkettre Németorszgában.

A 36 éves Balogh 223-szor szerepelt a magyar válogatottban. Legnagyobb sikereit a jelenleg Euroleasing-Orsi Sopron néven induló együttesben aratta, amellyel háromszor bajnoki címet (1993, 1999, 2002), egyszer pedig Ronchetti Kupát (1998) nyert.

Balogh egyébként Balatonszemesen június 25. és július 9. között két turnusban lányoknak és fiúknak kosártábort tart. A tíz és tizennégy év közötti korosztályra számít a klasszis hivatalos edzői bemutatkozása előtt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.