Judit
3 °C
6 °C

Csökkentették a NOB alelnök börtönbüntetését

MTI
2004.09.17. 11:30
Két és fél évről két évre csökkentették a korrupció, hűtlen kezelés és csalás miatt elítélt Kim Un Dzsongnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egykori alelnökének börtönbüntetést.

Az indoklás szerint a 73 esztendős dél-koreai sportdiplomata és üzletember egészségi állapota jelentősen leromlott. Azonban a rá első fokon kiszabott 679 ezer dollárnak megfelelő bírságot változatlanul be kell fizetnie.

Kimet azután ítélték el, hogy kiderült: összesen 2,8 millió dollárt sikkasztott a Nemzetközi Tekvondó Szövetségtől (WTF), és törvénytelen módon működött köze, hogy a sportág bemutató jelleggel szerepelhessen az 1988-as szöuli olimpián.

Ezen kívül szintén részese volt annak a korrupciós botránynak, amelyben Salt Lake City sikerrel pályázott a 2002-es téli olimpia megrendezésére. Utóbbi ügyben egyébként a NOB súlyos figyelmeztetésben részesítette.