Clijsters idén már nem versenyezhet

MTI
2004.10.04. 09:30
Kim Clijsters, a profi női teniszezőket tömörítő szervezet (WTA) ranglistájának hetedik helyezettje 2004-ben már nagy valószínűséggel nem léphet pályára, mivel újabb sérülést szenvedett el bal csuklójában.

A korábbi világelső belga játékosnál a hasselti nemzetközi torna elődöntőjében olyan fájdalmak léptek fel, hogy kénytelen volt feladni a meccsét az orosz Bovina ellen. Ráadásul nem az őt több hónapon át kínzó sérülése újult ki, hanem egy vadonatúj parancsolta le a pályáról a belgiumi tornán, ahol pedig éppen hazai közönség előtt akarta igazolni: ismét teljes értékű harcos.

Hát megint nem az, visszatérése - szándékával éppen ellenkező módon - nagyon is balszerencsésre sikeredett. A klasszis korábbi gondjai idén márciusban kezdődtek, majd panaszai erősödése nyomán június elejére derült ki, hogy ciszta keletkezett a csuklójában.

Operációk következtek, majd a lassú gyógyulás időszaka, s most októberre érezte úgy, hogy hazai környezetben újrakezdheti pályafutását. A hasselti tornán aztán megint az a bal csukló mondta fel a szolgálatot, az első vizsgálatok szerint részleges ínszakadása és -gyulladása van, aminek következtében az idén már csaknem bizonyos, hogy nem versenyezhet.

"Kim teljesen rendben volt, egészségesen és felkészülten érkezett a tornára. Olyannyira, hogy gond nélkül játszotta végig és nyerte is meg az első két mérkőzését" - mondta Clijsters edzője szomorúan, hiszen kedvenc tanítványával egyetemben most neki is hosszú heteket kell várnia a közös folytatásra.