Megnősül a világhírű golfjátékos

MTI
2004.10.05. 12:27
Tiger Woods, a golfvilág egyik leg(el)ismertebb alakja kedden feleségül veszi svéd jegyesét, Elin Nordgrent - adta hírül meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a New York Post.

A lap úgy tudja, hogy a ceremóniára Barbadoson, egy luxuskörülményeket biztosító turistaközpontban kerül sor. A 28 esztendős klasszis, aki több mint öt éven, egészen pontosan 246 héten át vezette a világranglistát, decemberben jegyezte el 24 éves kedvesét.

Maga Woods igyekezett, illetve továbra is igyekszik titokban tartani az eseményt, a hétvégén például azt közölte a sajtóval, hogy nyaralni megy a karibi térségbe, búvárkodni és halászni fog Barbadoson. Házasodási terveit illetően pedig csupán annyit árult el, hogy egy nap erre is sor kerül.

Ezzel együtt a jelek barbadosi egybekelésre utalnak, az üdülőkomplexum ugyanis e héten kizárólag a golfozó vendégeit fogadja, a biztonsági szolgálat pedig serényen dolgozik.

Woodsot szeptember elején a Fidzsi-szigeteki Vijay Singh váltotta a világranglista élén, aki ráadásul - köszönhetően nyolc idei tornagyőzelmének - megdöntötte amerikai riválisa kereseti rekordját is. Singh eddig 9 455 566 dollár pénzdíjat nyert 2004-ben, a korábbi éves kereseti csúcsot Woods a 2000-es 9,18 milliós bevételével tartotta.