Natália
-3 °C
8 °C

Egymással tárgyalnak a bérvitáról az NHL hokisai

MTI
2004.10.24. 14:45
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) klubtulajdonosaival bérvitában álló játékosok maguk között tárgyalnak arról, hogy milyen formában képzelik el a jövőt.

A bajnokság rajtja csúszik, de ha zajlana a szezon, akkor már a harmadik alkalommal kellett volna a hokisoknak fizetésük időarányos részét felvenniük. (A tengerentúlon kéthetente utalják a pénzeket.)

A profik érdekvédelmi szervezetének vezetői arra kíváncsiak, hogy az általuk képviselt hokisok elégedettek-e a jelenlegi állapottal, vagyis azzal, hogy nem az NHL-ben, hanem más ligákban, például Európában szerepelnek, persze lényegesen kisebb összegért.

A klubtulajdonosok azért döntöttek úgy, hogy nem indítják be a 2004/2005-ös szezont, mert kiadásaikat - elsősorban az "elszaladt" fizetések miatt - már nem tudják fedezni. A jelenlegi állás szerint december közepe előtt semmiféleképpen nem lesz start, de valószínűbb, hogy a teljes évadot törlik.