Árpád
-1 °C
9 °C

Újra francia elnöke van a Nemzetközi Vívószövetségnek

MTI
2004.12.04. 20:42
Egymás után negyedszer René Roch-ot választották meg a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) elnökének. A párizsi tisztújító kongresszuson két magyar jelölt került be bizottságba.

Az irányításért folyó küzdelemben Aliser Uszmanov, az orosz szövetség elnöke személyében egyetlen ellenfele volt a FIE-t 1993-tól irányító 75 éves francia sportvezetőnek, aki a vártnál nagyobb fölénnyel nyerte meg a voksolást. A kongresszuson 109 ország adta le a szavazatát, s egy érvénytelen mellett Roch 78-30-ra nyert.

Oroszország egyik leggazdagabb üzletembere, az 51 esztendős Uszmanov ilyen arányú veresége azért meglepő, mert megválasztása esetére komoly pénzügyi támogatást - több millió dollárt - ígért a sportágnak, ráadásul maga mögött tudhatta a jelentős eredményekkel és komoly múlttal rendelkező európai nemzetek többségének a támogatását. Bukása vélhetően arra vezethető vissza, hogy viszonylag későn kapcsolódott be a küzdelembe, nem tudta kellően megismertetni magát, ráadásul a kevésbé eredményes vívónemzetek sokat profitáltak az eddigi rendszerből.

A bizottsági választások során kilenc magyar jelölt volt érdekelt, de közülük csak Kamuti Jenő és Mincza Ildikó járt sikerrel. Előbbi az orvosi, utóbbi a jogi bizottság tagja lett.

Kovács Tamás, a magyar szövetség főtitkára a voksolásokkal kapcsolatban elmondta: Európa rosszul politizált és alulmaradt, amit a leginkább az tükröz, hogy a legfontosabb bizottságba, a végrehajtó testületbe nem jutott be francia, olasz, orosz és magyar jelölt sem.