Ambrus
-7 °C
3 °C

Lemondott Berlusconi az AC Milan éléről

MTI
2004.12.28. 19:42
Lemondott posztjáról Silvio Berlusconi, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan elnöke. Az olasz kormányfő egy, a közelmúltban elfogadott törvény miatt volt kénytelen távozni a nagy múltú, bajnoki címvédő klub éléről, amely szerint kormánytagok nem tölthetnek be gazdasági jellegű vállalkozásokban irányító, vezető funkciót.

A törvény tíz cikkelye közül az első kimondja, a miniszterelnök, illetve a miniszterei nem kerülhetnek olyan helyzetbe, amelyben a döntéshozatalukat befolyásolja, hogy a rendeleteket egyszer majd nekik is végre kell hajtaniuk. Azt nem tiltja semmi, hogy tulajdonrésszel bírjanak valamilyen gazdasági társaságban, csak éppen az irányításban nem vehetnek részt.

Az 1986-tól számított "Berlusconi-éra" alatt a milánói piros-feketék négyszer nyerték meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, illetve annak jogutódját, a Bajnokok Ligáját. Ebben az időszakban az AC Milan hétszer végezett a Serie A első helyén. A klub egyelőre nem nevezte meg Berlusconi utódját.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!