Ambrus
-7 °C
3 °C

Újra versenyezhet a hatszoros ralibajnok

MTI
2005.01.18. 19:33
A hatszoros abszolút magyar bajnok ifj. Tóth János bíztató jelzéseket kapott, s valószínű, hogy egy év kihagyás után újra rajtolhat a rali ob-n.

"A költségvetés egy része szerencsére már összejött, de természetesen tovább keressük a lehetőségeket, mert az idén mindenképpen ott szeretnék lenni a rajtnál. Február közepére, vagy a végére minden eldől" - mondta az MTI érdeklődésére a pilóta, aki anyagi okok miatt nem vett részt az tavalyi bajnokságban.

A versenyző elmondta, hogy mindenképpen WRC-vel, és "természetesen Peugeot-val" szeretne startolni a nyolcfutamos magyar bajnokságban, amelynek első állomása az április 1. és 3. között esedékes Eger-rali lesz.

Ifj. Tóth János Gergely Ferenccel három (1995-1997), majd Tóth Imrével ugyancsak három alkalommal (2000-2002) nyerte meg az abszolút bajnoki címet. Tavalyelőtt az utolsó futamon, a Zemplén-ralin szakadt meg a sorozat, miután bukott, s így Benik Balázs letaszította a trónról. Tavaly a Turi Tamás, Kerék István duó diadalmaskodott.