Vilma
-7 °C
4 °C

Joseph Blatter köszönetet mondott a MOB elnökének

MTI
2005.05.04. 12:38
Lausanne-ban találkozott egymással Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) első embere.

A megbeszélésen Blatter köszönetét fejezte ki, amiért az elmúlt négy évben 1,1 millió dollárral támogatta a NOB a fejlődő országok labdarúgását, valamint elégedettségének adott hangot, amiért a FIFA 100 éves centenáriumára tavaly novemberben megnyitott kiállítást már csaknem 100 ezren tekintették meg a lausanne-i olimpiai múzeumban.

A két sportvezető kitért a doppingellenes harc fontosságára, Rogge pedig nagy jelentőségűnek nevezte azt a nemzetközi összefogást, amely a fiatal labdarúgók újabban bekövetkezett sajnálatos haláleseteinek kivizsgálására, illetve a hasonló esetek megelőzéséért kezdődött.

Mindketten leszögezték, hogy a sport állami támogatás nélkül nem működhet eredményesen, de a közvetlen beavatkozás ellen következetesen fel kell lépni, és meg kell akadályozni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.