Judit
-2 °C
8 °C

Deutsch: A GDP egy százaléka jusson a sportra

MTI
2005.05.28. 15:43
A sportra fordított költségvetési támogatás növelését és a sport-magángazdaság kiépítését szorgalmazta Deutsch Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton a párt Polgári Kormányzás 2006 munkacsoportjának konferenciáján. Az Orbán-kormány egykori sportminisztere egy erőteljes nemzeti sportfejlesztési program elindítása mellett érvelt. A Fidesz koncepciója szerint 2007-től jelentősen bővítenék a sportra fordított költségvetési támogatást, a GDP 0,2 százalékára, amely 53 milliárd forintot jelentene a jelenlegi 14 milliárddal szemben. Másfél évtized alatt, évente fél százalékos emeléssel azt szeretnék elérni, hogy a GDP egy százalékát fordítsa az állam a sport támogatására - tette hozzá.

A szerencsejátékból származó jövedelemnek 20 százalékát kellene a sport támogatására fordítani, szemben a jelenlegi egy százalékkal az ellenzéki párt álláspontja szerint. 2007-ben így további 22 milliárd forinttal egészülne ki a sportra fordított összeg.

Deutsch Tamás szerint be kellene vezetni a mindennapos iskolai testnevelésórát és azt is javasolják, hogy akár már 2006-tól az üdülési csekk mintájára vezessék be a sportcsekket.

A politikus a konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón egy budapesti olimpia előkészítéséről is beszélt. Mint mondta, a 2020-as 2030-as években megvan a lehetőség arra, hogy egy közép-európai ország rendezze a nyári olimpiát, Budapestnek ezért versenybe kell szállnia Prágával, Varsóval vagy Bukaresttel. Ezt megelőzően Magyarországnak pályáznia kellene az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére - tette hozzá.

Deutsch Tamás szerint be kell fejezni a sportkórház beruházását, nagy hangsúlyt kell fektetni a közös horvát-magyar labdarúgó EB megrendezésére, és szakmai összefogásra van szükség az ellenzék és a kormánypártok között, hogy minél több uniós forrást lehessen kihasználni a sport fejlesztésére.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.