Miklós
-7 °C
2 °C

Nadal nyerte a férfiaknál a Roland Garrost

MTI
2005.06.05. 19:12
A spanyol Rafael Nadal négyjátszmás, három óra huszonkét perces mérkőzésen nyert az argentin Mariano Puerta ellen a francia nyílt teniszbajnokság férfi döntőjében, így pályafutása első Grand Slam-diadalát ünnepelhette a Philippe Chatrier-stadionban.

Az első szettben a tizenkilencedik születésnapját pénteken ünneplő Nadal kezdett jobban, és azonnal elnyerte Puerta adogatását. 3:1-es vezetése után azonban Puerta ápolást kért, és a szünet után fordított, a rövidítésben pedig előnyre tett szert.

A következő két játszmában Nadal akarata érvényesült, a negyedikben Puerta mindent egy lapra tett fel, fogcsikorgatva küzdött és azonnal brékelt, ám a spanyol rögtön visszavette azt, amit elveszített (1:1). A kilencedik gémben Puerta újra erősített, brékelt és az egyenlítésért adogathatott (5:4). Az argentin három játszmalabdához jutott, de Nadal mindhármat hárította, és ahogy ez már - a teniszben is - lenni szokott, két hibával "eladta" előnyét, ami meg is pecsételte a sorsát.

A spanyol játékos először szerepelt a Roland Garroson, és tornagyőzelmével megismételte a férfi egyesben újoncként mostanáig utoljára bajnok svéd Mats Wilander 1982-es bravúrját.

Nadal, aki immár 24 mérkőzés óta veretlen, 880 000 eurót kapott sikeréért - Zinedine Zidane adta át neki a trófeát -, míg a vesztes ennek az összegnek a felével vigasztalódott.

Rafael Nadal (spanyol, 4.)-Mariano Puerta (argentin) 6:7 (6-8), 6:3, 6:1, 7:5