Natália
-3 °C
8 °C

Az olimpiai bajnok Kovács Ágnes folytatja pályafutását

MTI
2005.08.10. 19:09
Kovács Ágnes folytatja úszópályafutását, ebben segíti őt a budmil sportruházati cég is a szerdán aláírt szponzorációs megállapodás értelmében.

A mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszisának, és Hegedüs Vilmosnak, a budmil Rt. első emberének kézjegyével szentesített szerződés 2006. december 31-ig szól. Addig tehát Kovács Ágnes mindenképpen versenyszerűen úszik tovább, ami annyit jelent, hogy ha semmi váratlan nem szól közbe, az ez év végi trieszti rövidpályás Eb-n, és a jövő nyári, budapesti normálmedencés Európa-bajnokságon is rajtkőre lép.

Kovács Ágnes visszaidézte az elmúlt hónapokat, benne a májusi hazaköltözését, külön kitérve rá, hogy mekkora élményként élte meg a diplomaátvételt az Egyesült Államokban, azt, hogy Phoenixben, az Arizona állami egyetemen sikerrel végzett a marketing-kommunikáció szakon. De ma még az úszásról szól az élete, szeretett volna indulni a júliusi montreali világbajnokságon is, ám közbejött autóbalesete, a sérülés, ami meghiúsította a részvételt számára.

Szeptembertől viszont újból nekivág a felkészülésnek, bár tudja, mélypontról indul, olyan szintre akar eljutni, hogy eddigi pályafutásához méltóan szerepelhessen a következő időszak világversenyein. Ehhez óriási lökést adhat neki a friss támogatói szerződés is - tette hozzá.

"Lehet, hogy egy, de az is lehet, hogy még három évig fogok úszni, ezt ma még nem tudom, majd elválik" - hagyta nyitva a kérdést Kovács Ágnes.