Cselgáncs-vb: mindhárom magyar búcsúzott

MTI
2005.09.11. 12:51
Az abszolút kategóriában induló Hadfi Dániel, a 60 kg-os Burján László és Csernoviczki Éva (48) is helyezetlenül fejezte be szereplését a kairói cselgáncs-világbajnokság zárónapján. A Honvéd versenyzője az amerikai Kirk Hoffmann után a litván Marius Paskeviciust is magabiztos dobásokkal győzte le, ezután viszont nem bírt a grúz Georgi Kizilasvilivel. Az ősz hajú, rutinos óriás előbb vazarit hajított rajta, majd egy kölcsönös intés után ismét átforgatta őt, és második vazarijával eldöntötte a mérkőzést. Maradt tehát a vigaszág, ahol az észt Martin Padar rögtön megállította. Az összecsapás egy-egy jukóval indult, majd a 100 kg-os Hadfi nagyjából vazarit érő lábszárátforgatást mutatott be, melyet azonban - a közönség tiltakozása ellenére - nem ítéltek meg. A balti dzsúdós még kapott egy kokát, így végül minimális különbséggel nyert.

Az első meccsén alulmaradó Burján legyőzője a várakozások ellenére ugyancsak korán elbúcsúzott, így nem "vihette magával" az UTE versenyzőjét a vigaszágra. A vereséggel kezdő Csernoviczki Éva a vigaszág első körében, 1:34 perccel a vége előtt látványos válldobással verte a spanyol Vanesa Arenast. Ezután a román Európa-bajnok Alina Dumitru következett, aki az eseménytelen mérkőzés egyetlen értékelhető akcióját produkálva jukóval bizonyult jobbnak.

Ezzel kialakult a nyolcfős magyar küldöttség egyiptomi záróegyenlege: Braun Ákos arany, Ungvári Miklós bronzérmet nyert, Hadfi Dániel 7., Szabó Brigitta 9. lett, míg a többiek - Burján László, Nagysolymosi Sándor, Csernoviczki Éva és Mészáros Anett - helyezetlenül zártak.