Natália
-3 °C
7 °C

MOB-támogatással indulnak a súlyemelők a vb-n

MTI
2005.11.03. 16:41
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vállalta, hogy a MOB négymillió forintot bocsát a súlyemelő szövetség rendelkezésére, lehetővé téve ezzel, hogy a magyar versenyzők részt vehessenek a jövő héten kezdődő világbajnokságon. A MOB ezzel megelőlegezi az állami támogatást. A dohai vb-n így hét emelő képviseli majd a magyar színeket. A döntés azután született, hogy Fehér Tamás MSSZ-elnök, Zsuga Imre szakmai alelnök és Halász István főtitkár tájékoztatta Molnár Zoltán ügyvezetőt a helyzetről.

Fehér Tamás az MTI-nek elmondta, hogy a MOB áthidaló kölcsönének és szponzori támogatásnak köszönhetően négy férfi és három női súlyemelő indulhat a november 9. és 17. között esedékes katari világbajnokságon, ahol az athéni olimpia magyar doppingvétségeiért kirótt egyesztendős nemzetközi büntetés lejártával először indulhat Magyarországot.

A válogatottban helyet kapottak közül a legismertebb a korábbi Európa-bajnoki érmes kazincbarcikai Ráki Henrietta (53 kg), a többiek zömmel pályakezdő, vagy súlyemelő pályafutásuk elején járó fiatalok: Kovács Tímea (48 kg, BKV Előre), Nagy Szilvia (63 kg, Tatabánya), továbbá Ádám Róbert (56 kg, Nyíregyháza), Cser Norbert (85 kg, Vállalkozók SE), Kiss Attila (94 kg, Tiszaújváros) és Vaspöri Gábor (94 kg, Szombathely).

Fehér Tamás azt is tudatta az MTI-vel, hogy a Magyar Súlyemelő Szövetség csatlakozik az NSH "Tisztán akarunk látni" címmel meghirdetett felhívásához, melynek keretén belül az elnök vezetésével a sportág számos hazai kiválósága, így első olimpiai bajnoka, Földi Imre is aláírja a sporthivatal által felállított táblákat a Magyar Sport Házában.

"Hétfő déli 12 órakor írunk alá, jómagam, valamint aktív és visszavonult élversenyzők: Földi Imre olimpiai bajnok, lánya, Földi Csilla, 16-szoros Európa-bajnok, Krutzler Eszter olimpiai ezüstérmes, Márkus Erzsébet szintén olimpiai ezüstérmes, Varga Viktória olimpiai negyedik helyezett, Tancsics László Európa-bajnoki bronzérmes, valamint a magyar válogatott néhány tagja" - mondta az MSSZ október 22-én megválasztott új elnöke.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.