Natália
-3 °C
8 °C

Helyreigazítás

Index
2005.11.28. 20:02
2005. év október 20-i kezdettel megjelent "Érintett-e a doppingügyekben a MOB-főtitkár?" című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy dr. Aján Tamás doppingvizsgálati eredményeket manipulált volna, többek között akként, hogy pozitív eredményű doppingvizsgálati esetek eltitkolásában, illetve negatív eredmények meghamisításában működött volna közre, ráadásul kicsinyes bosszútól vezérelve.

A valóságban Aján Tamás soha semmilyen módon és semmilyen okból nem manipulálta sportversenyzők doppingvizsgálati eredményeit, így sem pozitív vizsgálati eredményű esetek eltitkolásában, eltussolásában, sem pedig negatív eredmények meghamisításában nem működött közre, ezt már csak azért sem tehette, mert a mintákat orvoscsoport gyűjti össze a versenyző és kísérője jelenlétében, a doppingvizsgálatokat pedig független laboratórium végzi el.

Ennek megfelelően sem Halil Mutlu török olimpiai bajnok, sem a 2004-es Athéni Olimpián doppingvétség elkövetésén ért magyar, sem pedig a sydney-i játékokon tetten ért román, versenyzők doppingtesztjeinek eredményét nem befolyásolta.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.