Ambrus
-7 °C
3 °C

Australian Open: Federer szenvedett, Hingis kiesett

MTI
2006.01.25. 18:59
A világelső svájci Roger Federer nagyon nehéz mérkőzésen vívta ki az elődöntőbe jutást az ötödik helyen kiemelt Nyikolaj Davigyenko ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, Melbourne-ben.

Az első szettet ugyan viszonylag simán hozta (6:4), ám az orosz játékos már ekkor elvette egyszer adogatását, ami jelezte, nem adja magát könnyen. A folytatásban aztán Davigyenko egyre pontosabbá vált, Federer ugyanakkor szokatlanul sokat hibázott, így nem is maradt el az egyenlítés. Sőt, a harmadik játszma végén akár a vezetést is kiharcolhatta volna az orosz teniszező, ám hiába volt hat szettlabdája, 9-7-re elbukta a rövidítést.

A negyedik játszma szinte a kereken egyórás harmadik szett mása volt: egyszer-egyszer elvesztett adogatójáték, és végül a rövidítés, amelyben ezúttal is Federer bizonyult jobbnak minimális különbséggel, így 3:13 órás csata végén megszerezte a győzelmet.

Az első helyen kiemelt kiválóság pénteken a német Nicolas Kieferrel találkozik az elődöntőben, míg a férfiak másik mérkőzésén az argentin David Nalbandian (4.) és a torna eddigi meglepetésembere, a ciprusi Marcos Baghdatis csap össze csütörtökön.

Eredmények, negyeddöntő:
Férfi egyes: Federer (svájci, 1.)-Davigyenko (orosz, 5.) 6:4, 3:6, 7:6 (9-7), 7:6 (7-5)
Kiefer (német, 21.)-Grosjean (francia, 25.) 6:3, 0:6, 6:4, 6:7 (1-7), 8:6
Női egyes: Clijsters (belga, 2.)-Hingis (svájci) 6:3, 2:6, 6:4
Mauresmo (francia, 3.)-Schnyder (svájci, 7.) 6:3, 6:0

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!