Könnyed pécsi győzelem az Euroligában

MTI
2006.02.01. 08:53
A papírforma egyértelmű pécsi sikert sejtetett, hiszen a negyedik Final Fourjukra készülő hazaiak parádés, 9/1-es mérleggel zárták az alapszakaszt a lengyel bajnok 2/8-as mutatójával szemben.

Az ellenfél Johnson vezérletével alaposan belekezdett, ám lendületes kosaraikra Iványi és Branzova triplája jött válaszul. Az ezúttal is kiválóan védekező Rátgéber-gárda egy-egy találattal mindig a behemót Sarenac révén sok lepattanót szerző rivális előtt járt.

Branzovára a továbbiakban is lehetett számítani, hiszen a center létére a palánk alól és triplából is elképesztően célzó bolgár kiválóság hamarosan már 15 pont fölött járt. Az első komolyabb előnyre a 17. percig kellett várni, ekkor 8 pontra megléptek a házigazdák (33-25). A futószalagon érkező hazai találatoknak köszönhetően a nagyszünetben már 45-33 volt az állás.

Térfélcsere után újabb hármassal folytatódott a Branzova-show, majd egy időre "befagytak" a gyűrűk, és küzdelmes, kevésbé látványos percek következtek. A különbség eközben lassan tovább nőtt, míg a Gdynia egyre fáradtabban ostromolta a baranyai védőfalat.

A meccs gyakorlatilag már a zárófelvonás előtt eldőlt, hiszen annak 69-47-ről vágtak neki a csapatok, az utolsó 10 percben már csak a hazai diadal mértéke volt kérdéses. Pályára lépett és rögtön kosárral kezdett a frissen felgyógyult Vajda és az újonc Geisha is, a közönség pedig felállva tapsolta meg a hajrában már cseresorrukkal is parádézó kedvenceket, akik végül kiütéses győzelmet arattak.

A két sikerig tartó párharc második felvonására pénteken 18 órakor kerül sor Gdyniában, míg az esetleges harmadik mérkőzést ismét Pécsett rendezik jövő szerdán.

Eredmény:
MiZo Pécs-Gdynia (lengyel) 85-55 (17-15, 28-18, 24-14, 16-8)
Pontszerzők: Branzova 21/15, Béres 11, V. Johnson 10, Liszina 8, Vajda 8/6, Iványi 6/6, Fegyverneky 7, Dapo 5, Bujdosó 5, Geisha 4, illetve Bibrzycka 14/3, Newton 11, T. Johnson 8, Leciejewska 7, Kobryn 5, Kovacevic 4, Sarenac 4, Rjuhina 2