Ambrus
-7 °C
3 °C

Közel a BL-kieséshez a győri női kézisek

MTI
2006.02.11. 18:22

Noha az első félidőben remekül játszott és ötgólos előnyt szerzett, végül mégis pont nélkül maradt a Győri Graboplast ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában szombaton rendezett, Kometal Szkopje elleni hazai mérkőzésén. A győri csapat hatékony védekezéssel gyorsan elbizonytalanította ellenfelét, amely pedig január 7-i találkozójukon tíz góllal (32-22) bizonyult jobbnak. Ezúttal a 12. percben már 5-2-re vezetett a magyar együttes, majd a folytatásban is szervezetten kézilabdázott, ennek köszönhetően őrizte előnyét, sőt, a pihenőre még két találatnyit hozzá is tett a különbséghez.

A folytatás viszont annál rosszabbul alakult, a Győr a hetedik percben szerezte első gólját a második félidőben, miközben a Szkopje folyamatosan zárkózott fel. A macedón alakulat a tizedik percre utol is érte a magyar csapatot (18-18), amely Róth Kálmán vezetőedző időkérése és tanácsai ellenére továbbra sem találta a ritmust. A későbbiekben egy-egy alkalommal még a vendéglátó csapatnál volt az előny, aztán a Szkopje három találattal elhúzott, s előnyét meg is tartotta. A győri játékosok elbizonytalanodtak, egyre többet hibáztak, időnként pedig még durvák is voltak.

Amennyiben a csoport vasárnapi mérkőzésén a dán Aalborg hazai pályán nyer a Dinamo Volgograd ellen, a Győr biztosan nem kerülhet a továbbjutást érő első kettő közé. A magyar csapat az utolsó fordulóban, jövő szombaton éppen az Aalborgot fogadja.

Győri Graboplast ETO KC-Kometal Szkopje (macedón) 26-28 (17-12)
A csoport állása: 1. Szkopje 7 pont/5 mérkőzés, 2. Aalborg (dán) 5/4, 3. Győr 4/5, 4. Volgograd (orosz) 2/4