Kikapott és kiesett a Dunaferr a kézilabda Bajnokok Ligájában

MTI
2006.02.12. 14:51
Ötgólos, 31-26 arányú vereséget szenvedett idegenben a Dunaferr női kézilabdacsapata az orosz Lada Toljattitól a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában, ezzel pedig eldőlt, hogy a magyar együttes nem juthat be a sorozat negyeddöntőjébe.

Remekül játszott az első félidő első húsz percében a magyar csapat, könnyedén tartotta a lépést a vendéglátó együttessel, sőt, akadt olyan pillanat is, amikor vezetett. A 23. percben 11-11 volt az állás, onnantól kezdve viszont hat és fél percen keresztül csak az oroszok lőttek gólt, elhúztak 16-11-re. Kevéssel a pihenő előtt Radulovics révén csökkentette a különbséget a Dunaferr, amely ebben a szakaszban pontatlanul kézilabdázott.

A folytatásban nagyot változott a helyzet, a dunaújvárosi alakulat ledolgozta hátrányát, a második játékrész 15. percében, 21-20-nál át is vette a vezetést. Ekkor aztán megint megállt a tudomány, 22-22 után az oroszok hat alkalommal találtak be Sirina kapujába, míg végre a magyarok ismét eredményen fejeztek be egy támadást.

A Dunaferr igyekezett felzárkózni, hogy legalább az egymás elleni összevetésben jobb legyen riválisánál - a dunaújvárosi mérkőzést a magyarok 30-27-re nyerték -, de miután feljött három gólra, ismét elrontott egy-két támadást, az oroszok pedig kevéssel a vége előtt kétszer is betaláltak.

A csoport másik, szombati mérkőzésén: Slagelse (dán)-Knjaz Milos (szerb-montenegrói) 36-24 (18-10)
A csoport állása: 1. Slagelse 8 pont, 2. Toljatti 6, 3. Dunaferr 4, 4. Knjaz Milos 2

A jövő heti zárófordulóban a Dunaferr a Knjaz Milost fogadja, míg a Toljatti a Slagelse vendége lesz. A magyar csapat már nem foghatja be a dán és az orosz együttest.