Győzelemmel búcsúzott a Győr a női kézilabda BL-től

MTI
2006.02.18. 18:47
Az már az utolsó kör előtt biztossá vált, hogy a magyar együttes a kvartett harmadik helyén végez, s a Kupagyőztesek Európa Kupájában folytathatja nemzetközi szereplését.

Az első félidőben sokáig nagyon feszültnek tűnt a győri együttes. Görbiczék támadásban pontatlanul, kapkodva játszottak, míg védekezésben elsősorban a dánok beállósával gyűlt meg a bajuk, aminek következtében a 15. percben már öt góllal vezetett az Aalborg. A folytatásban aztán összeszedettebbé vált a Győr, Bradeanu és Görbicz vezérletével sikerült felzárkóznia, s a szünetre mindössze egygólos hátránnyal vonulhatott az öltözőbe.

A fordulás után néhány percig felváltva estek a gólok, a győriek védekezése azonban egyre jobbá, szorosabbá vált, az Aalborg játékosai pedig fokozatosan elbizonytalanodtak. A hazaiak a 41. percben átvették a vezetést (22-21), s ezt követően már nem is adták ki kezükből.

Női kézilabda BL, D csoport, 6. forduló:
Győri Graboplast ETO-KC - Aalborg (dán) 31-29 (16-17)
gólszerzők: Görbicz 12, Bradeanu 5, Lazer 4, Temes 3, Juhász, Bódi 2-2, Nagy, Herr A., Kovacsicz 1-1, illetve Gyerjugina, Rokne 8-8, Pedersen 5, Boson, Lecusanu, Blanco 2-2, Mortensen, Nielsen 1-1