Mária
-6 °C
-2 °C

Elmarad a Fradi-Honvéd

MTI
2006.03.05. 12:29

A havazás miatt elmarad a Ferencváros-Budapest Honvéd Borsodi Liga labdarúgó-mérkőzés. Dubravizcky Attila játékvezető a 11:30-ra tervezett kezdés előtt úgy nyilatkozott, hogy a pálya talaja ugyan megfelelő, de nem lehet látni a vonalakat, így pedig nem kerülhet sor a mérkőzésre. Ezt követően a szervezők megpróbálták letakarítani a fontosabb területeket, de fél óra elteltével kiderült, hogy erre nincs esély, mivel továbbra is folyamatosan havazik.

Horváth K. József, a Ferencváros kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, 11:50-kor még úgy volt, hogy el lehet kezdeni a találkozót, 12 óra után pár perccel azonban a játékvezető arról tájékoztatta a klubokat, hogy nem rendezik meg a mérkőzést. Döntését azzal indokolta, hogy jelenleg ugyan láthatók a vonalak, de semmi jele annak, hogy csökkenne a hóesés intenzitása, így pedig nem lehet korrekt körülmények között végigjátszani a mérkőzést. Még hozzátette: a vasárnapi találkozóra megváltott jegyek a pótmérkőzésre is érvényesek lesznek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!