Schumacher hisz az újabb győzelmében

MTI
2006.05.03. 17:46
Michael Schumacher, a Forma-1-es Ferrari pilótája a vasárnapi Európa Nagydíjon szeretné megismételni legutóbbi sikerét: a hétszeres világbajnok rajt-cél győzelmet aratott másfél hete Imolában.

"Különleges élmény lesz a nürburgringi verseny, hiszen hazai szurkolók előtt zajlik majd. A csapat nagyon sokat dolgozott, az autó remek. Azt gondolom, sikerült úrrá lennünk a kezdeti gondokon, és bár nagy harcra számítok, hiszek az újabb győzelemben. Az imolai siker nagyon sokat jelentett számunkra: bebizonyította, hogy van mit keresnünk az idei világbajnokságon." - mondta Schumacher.

Korábbi lapértesülések szerint a 37 éves klasszis az Európa Nagydíj előtt jelentette volna be, hogy folytatja-e jövőre pályafutását, ám Willi Weber, a versenyző ügynöke elmondta, erre csak a szezon közepén kerül sor.

Tavaly a spanyol Fernando Alonso nyerte az Európa Nagydíjat, Michael Schumacher az ötödik lett.

Az idén négy futam után a vb-címvédő Alonso vezet a pilóták között harminchat ponttal, a német szuperklasszis a második huszoneggyel.