Bemutatták Szalay Balázs új Dakar-autóját

MTI
2006.09.19. 17:28

Átadták a Szalay Dakar Team ralicsapat új versenyautóját, a piacon most bemutatkozó Opel Antarát. A keddi sajtótájékoztatón a General Motors közép-európai térségének vezérigazgatója, Chris Lacey elmondta, hogy az Opel új autóját elsőként a Szalay Balázs vezette gárda próbálhatja ki.

"Biztos vagyok benne, hogy a korábbi sikerek, amelyeket az elmúlt három-négy évben közösen elértünk, folytatódni fognak. Az autó új és úgy gondolom, a magyar versenyzők a legalkalmasabbak arra, hogy elsőként kipróbálják gyárunk új remekművét, a Dakar pedig a legmegfelelőbb esemény a terepjáró bemutatkozására" - mondta Lacey.

"A korábbi évekkel ellentétben most már nem az a cél, hogy végig tudjunk menni a versenyen, hanem az, hogy minél jobb helyezést érjünk el, és ehhez az Antara kiváló partner lesz. Az átalakításokkal körülbelül december elejére leszünk készen" - tette hozzá Szalay Balázs, aki kilencedik alkalommal indul a Dakaron.

Az autó újdonsága, hogy az Opel az Antarával visszatért a négykerék-meghajtású járművekhez. A kocsit a magyar piacra a Dakar-rali végén kívánják bevezetni.

A világ egyik legnehezebb autóversenye jövőre január 6-án kezdődik.