Mohamed Aida már biztaosan érmes a vívó-vb-n

MTI
2006.10.01. 15:56

Mohamed Aida bejutott az elődöntőbe a torinói vívó-világbajnokságon, így már biztosan éremmel zárja a női tőrözők küzdelmeit.

A 32 között aratott egytusos győzelmét még kétszer megismételte a magyar versenyző. A 16-ban a fegyvernem egyik legjobbjával, a lengyel Sylwia Gruchalával találkozott. Az első három percben hátrányba került (1-3), majd a következő szakaszban fordított (6-4). Az újabb szünet után másfél percig semmi nem történt, egyik fél sem kezdeményezett, majd húsz másodperc alatt Gruchala háromszor eltalálta Mohamedet (6-7). Egyre fogyott az idő, Mohamed kereste a helyet és a megfelelő pillanatot a támadásra, aztán négy másodperccel a vége előtt Gruchala indított, a magyar tőröző pedig ellépett, s visszaszúrt (7-7). Következett a ráadás, melyben a lengyel vívó volt a kedvezményezett. Mohamed ezúttal is türelmes volt, s egy rosszul indított Gruchala-támadást ügyesen kontrázott meg, egyszerűen hátralépett, a lengyel szinte előrebukott, Mohamed pedig szúrt (8-7).

A negyeddöntőben Janna Ruzavina volt az ellenfél. Az első szakasz végén Mohamed vezetett (3-2), aztán egyenlő lett az állás (5-5), az utolsó három percben pedig maradt ez az eredmény. Megint csak a rivális kapta a kedvezményt, de a mindkét oldalról indított sikertelen támadásokat követően ismét Mohamed bizonyult kiegyensúlyozottabbnak és pontosabbnak.

Mohamed a címvédő olasz Valentina Vezzalival találkozik az elődöntőben.

A tavaly bronzérmes Knapeknek nem sikerült a 16-ból a negyeddöntőbe jutnia. Az olasz Margherita Granbassit nagyon elengedte (3-10), s bár innen még felzárkózott (11-12), négy másodperccel a vége előtt újabb találatot kapott, ezzel pedig eldőlt az asszó.