Vilma
-7 °C
4 °C

Elhunyt Kállai Pál mesterzsoké

MTI
2006.10.13. 13:35
Péntek hajnalban, 73 éves korában elhunyt Kállai Pál mesterzsoké, a magyar lóversenysport legnagyobb alakja - tudatta az MTI-vel a Kincsem Park pénteken.

Kállai Pál 1933. október 3-án Maglódon született, s 16 évesen került a Kincsem Parkba Gombolai Ferenc idomárhoz. 1952-ben a legeredményesebb hazai lovasként első championcímét nyerte meg.

A 60-as években Amerika húsz legjobb és legkeresettebb lovasa közé tartozott. Lovagolt a világ egyik leghíresebb versenyén, a Kentucky Derbyn is. A 70-es évek második felében visszatért Európába: Jugoszláviában, Svédországban, Törökországban, Németországban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon ért el nagy nemzetközi sikereket.

1991-ben költözött véglegesen haza. 1991-ben Jeremyvel, 2000-ben Rodrigóval megnyerte a háromévesek legnagyobb futamát, a Magyar Derbyt. Közép-Európában haláláig keresett és tisztelt lovas volt. Élete utolsó napjáig lovagolt, szeptember 24-én még győzött a Kincsem Parkban Key Duble nyergében.

Utoljára október 1-én versenyzett, október 8-án már csak kimázsálni volt ereje, majd néhány perccel az első futam előtt rosszul lett és többé nem tért magához.

Minden idők legeredményesebb magyar lovasa, hazai pályafutása alatt 1089 versenyt nyert, csak idén hét versenyen győzött. Ezredik sikerét 2002. szeptember 21-én, Alagon ünnepelhette 69 évesen, Dotty nyergében. Hosszú pályafutása alatt 78 kiemelt nagydíjon haladt át győztesként a célon.

Külföldi győzelmeinek száma mintegy 2000-re tehető. Kállai Pált a Nemzeti Lóverseny Kft. és a magyar lóverseny-társadalom saját halottjának tekinti.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.