Fegyveresek támadtak a Toyota csapattagjaira

MTI
2006.10.21. 15:59

Fegyveresek péntek este bekerítették a Toyota csapat négy tagjának autóját, miután elhagyták a Forma-1-es Brazil Nagydíj helyszínét. Az istálló szóvivője elmondta: az eset az interlagosi pályától mintegy 3 kilométerre, egy közlekedési lámpánál történt, a fiatalokból álló banda lövéseket adott le, miközben egyikük megpróbálta betörni az egyik utasoldali ablakot. A brazil születésű Fernanda de Mello Villas-Boas hozzátette: a történtek mindennaposnak számítanak Sao Paulóban és a támadók nem tudhatták, kik ülnek az autóban, hiszen az üvegek sötétítettek voltak.

"Behúztam a kéziféket és kértem a többieket, hogy maradjanak nyugton, mindannyian az ülés alá bújtunk. Azt hiszem, annak köszönhetjük, hogy sértetlenül megmenekültünk, hogy jött mögöttünk egy másik autó, ami elvonta a fegyveresek figyelmét, így végül sikerült elhajtanunk" - írta le az esetet a szóvivő.