István, Vajk
17 °C
22 °C

Lauda szerint mindig életveszélyes lesz a Forma-1

MTI
2007.06.18. 08:35
A háromszoros világbajnok Niki Lauda szerint a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel sem lehet százszázalékos bizonyossággal kijelenteni, hogy a Forma-1-es versenyeken nem lesznek halálos kimenetelű balesetek.

"A pilóták a futamok alatt állandó életveszélyben vannak, ez a helyzet soha nem változik" - mondta a korábbi kiváló osztrák pilóta a Bild című lapnak. "Szerencsére Ayrton Senna tizenhárom évvel ezelőtti halála óta egyetlen versenyző sem halt meg futam közben, de ez nem jelenti azt, hogy a Forma-1 biztonságos. A mai fiatalok közül sokan még nem soha nem vettek részt olyan versenyen, melyen egy pilótatársuk életét vesztette" - mondta a háromszoros világbajnok.

"Ezért sokan azt hiszik, hogy a versenyzés egy jó buli és nincsenek tisztában azzal, mekkora veszélyben vannak a rajt pillanatától a futam végéig. Kubicának a Kanadai Nagydíjon hihetetlen szerencséje volt, hogy túlélte azt a borzalmas ütközést. Ha kigyulladt volna a kocsija, amit sajnos soha nem lehet teljesen kizárni, akkor nem lett volna esélye."

A most 58 éves Lauda 1976-ban szenvedett súlyos balesetet a Nürburgringen. Autójával a falnak csapódott, a jármű kigyulladt, a pilóta maradandó égési sérüléseket szenvedett.