Szilárda
0 °C
6 °C

Kajak-kenu-Eb: magabiztos magyarok

MTI
2007.06.29. 23:27

A spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki középfutamai során eldőlt, hogy 1000 és 500 méteren is mind a kilenc számban lesz magyar hajó a döntőkben. A leghosszabb távon csak Vajda Attilának (C-1) kellett "pótvizsgáznia" - a többiek már csütörtökön kiharcolták a továbbjutást -, s a Démász-Szeged olimpiai bronzérmese második helyével magabiztosan került a legjobb kilenc közé.

A kenust aztán délután, 500 méteren is rajthoz szólították, s bár ez a gyengébb száma, itt is remekül helytállt, és a helyi kedvenc David Cal, valamint a litván Jevgenyij Szuklin mögött megszerezte a még éppen továbbjutást érő harmadik pozíciót. Rajta kívül ezen a távon még két magyar egységnek kellett bizonyítania: a K-1 háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnoka, Vereckei Ákos a csütörtöki harmadik hely után most javított és esélyeshez méltóan megnyerte versenyét, majd ugyanígy tett a tavaly ebben a számban ezüstérmes Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (K-2) duó is, s ezzel teljessé vált a magyar siker.

Az 1000 méteres finálékat szombaton 11 órától rendezik, az 500-as döntők pedig vasárnap, ugyanebben az időpontban rajtolnak.