Három vereség az asztalitenisz-selejtezőn

MTI
2008.04.05. 13:36

Sem Póta Georgina, sem Lovas Petra nem tudta megnyerni első mérkőzését a főverseny második szakaszában, az asztaliteniszezők Nantes-ban zajló európai olimpiai selejtezőjén, így egyre kevesebb az esélyük arra, hogy kvótát szerezzenek a franciaországi tornán. A második kiemelt Póta - csakúgy, mint pénteken - simán kapott ki a négy közé kerülésért rendezett találkozón, ezúttal a lengyelek honosított kínai játékosától, Xu Jiétől. Lovas ismét hétjátszmás meccsen maradt alul, hasonlóan az egy nappal korábbi elődöntőhöz. Ellenfele az orosz Okszana Fagyejeva volt, s mindvégig ő volt szettelőnyben, riválisa azonban mindig egyenlíteni tudott, a döntő felvonásban pedig állva hagyta a magyar játékost, aki ekkor már idegesen, kapkodva játszott.

Zwickl Dániel is kikapott első mérkőzésén a főverseny második szakaszában, az asztaliteniszezők Nantes-ban zajló európai olimpiai selejtezőjén. A magyar játékos - aki 147. a világranglistán - a holland Trinko Keen (47.) ellen játszott és a papírformának megfelelően öt szettben vereséget szenvedett.