Öt magyar a férfi öttusa döntőben Kecskeméten

2015.05.01. 20:10

Öt magyar versenyző jutott a vasárnapi férfi döntőbe az öttusázók kecskeméti világkupa-viadalán. A 86 fős mezőny három csoportba osztva kezdte meg a küzdelmeket a pénteki selejtezőben, melyben az első nyolc hely ért automatikus továbblépést, további 12 versenyző pedig a megszerzett pontja alapján válhatott a finálé résztvevőjévé.

A magyarok közül a 2009-ben egyéni világbajnok, Londonban olimpiai bronzérmes Marosi Ádám esélyeshez méltóan, könnyedén lépett tovább köszönhetően annak, hogy 21 győzelemmel megnyerte a vívást a B csoportban, majd a 200 métert 2:01.38 perc alatt, a negyedik legjobb idővel úszta le. Két szám után a második helyen állt, jelentős pontelőnye volt a nyolc-kilencedik hely környékén következő üldözőkkel szemben, így nem kellett idegeskednie a lövészetekkel kombinált futásban, amelynek a végén ötödikként ért a célba, írja az MTI.

Demeter Bencének nagyot kellett küzdenie a biztos továbbjutásért. A vívás és az úszás után még csak 15. helyen állt, a kombinált szám viszont jól sikerült neki, 11:11.01 perces eredménye a második legjobb volt a mezőnyében, amivel jelentősen előrelépett.

Marosiénál valamivel gyengébb, de jó vívással került kedvező helyzetbe az A csoportban Tomaschof Soma. A folytatásban élt is a lehetőséggel: harmadikként fejezte be a napot. A negyedik továbbjutó Fröhlich Tamás volt, aki a C csoportban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva hatodik lett. Pontszáma alapján éppencsak lemaradt volna a döntőről Demeter Gergely, de később kiderült, hogy mégis ott lehet majd a fináléban, mert egy lengyel versenyző visszalépett.

Szombaton a nők döntőjét rendezik, majd vasárnap következnek a férfiak. A verseny hétfőn a vegyesváltóval zárul.