Előd
7 °C
16 °C

Három magyar is nyolcaddöntős a vívó Eb-n

2015.06.08. 14:54

Varga Gabriella, Knapek Edina és Mohamed Aida is bejutott a legjobb 16 közé női tőrben a montreux-i vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján. A csoportkörben Mohamed és Knapek négy győzelemmel és egy vereséggel, Varga három sikerrel és két vereséggel zárt, míg a negyedik magyar, Jeszenszky Szilvia két siker mellett háromszor veszített, s ez még utóbbi számára is elég volt ahhoz, hogy a 32-es táblára kerüljön.

A viadal honlapja szerint ott Knapek és Jeszenszky egymás ellen lépett pástra, és szoros asszót produkáltak, melynek végén két tussal Knapek győzött. A meccs hajrájában, Knapek 13-11-es vezetésnél Jeszenszky megsérült, ám tíz perc ápolás után folytatta a meccset, s 14-11-ről még feljött 14-13-ra, végül azonban kikapott.

Eközben Varga Gabriella nagyon rosszul kezdett a német Franziska Schmitz ellen, riválisa már 6-1-re is vezetett ellene, ám innen gyönyörűen talpra állt, s végül simán, 15-11-re győzött.

Knapekék után következett Mohamed, aki az ukrán Olga Lelejko ellen kiválóan vívott, igaz, a meccs közepén volt egy kisebb megingása, 10-3-ról 10-8-ra felengedte riválisát, ezt követően azonban már csak ő talált és fölényesen győzött.

Ezzel az is eldőlt, hogy a legjobb nyolc mezőnyében is biztosan lesz magyar, ugyanis Knapek és Mohamed egymás ellen lép majd pástra. Varga Gabriella az olasz Martina Batinivel mérkőzik meg a negyeddöntőért. (MTI)

A 32 között:

Knapek Edina-Jeszenszky Szilvia 15-13

Mohamed Aida-Olga Lelejko (ukrán) 15-8

Varga Gabriella-Franziska Schmitz (német) 15-11