Jácint
16 °C
33 °C

A bronzért vívhat a férfi kardcsapat

2015.06.11. 15:57

A bronzéremért küzdhet meg a román együttessel a magyar férfi kardválogatott a montreux-i vívó Európa-bajnokságon. A negyeddöntőben Szatmári András remeklésével, nagy bravúrral kiharcolt győzelem után a magyarok a tavaly világbajnok németekkel találkoztak, akiktől öttusos vereséget szenvedtek. A mérkőzés kiegyenlített volt, a legnagyobb különbség a legvégére alakult ki.

Az egyéniben aranyérmes Szilágyi Áron szűk vereséggel kezdett Benedikt Wagnerrel szemben, majd Szatmári döntetlent vívott Szabó Mátyással, Decsi Tamás pedig kettővel megverte Richard Hüberst. Aztán Szilágyi döntetlennel, Decsi pedig háromtusos vereséggel folytatta, majd Szatmári 7-4-re verte Hüberst, ezzel megint a magyaroknál volt az előny.

Az utolsó körben Decsi másodszor kapott ki, így Szilágyi 32-35-nél ment fel a pástra Hartunggal szemben, akit az egyéni verseny döntőjében legyőzött. Ezúttal is ő nyert, mégpedig 7-5-re úgy, hogy előbb nőtt a különbség, majd a magyar kardozó szép akciókkal egyenlített, 39-39 után pedig büntetőtust kapott, mert az asszóvezető megítélése szerint lelépett a pástról, amikor hátrált.

Az utolsó párban Szatmári nem tudta megismételni a franciák elleni bravúrját, egyetlen akciója volt eredményes, miközben Wagner öt találatot adott. Szilágyi plusz eggyel, Szatmári mínusz eggyel, Decsi pedig mínusz öttel zárta három asszóját. A másik ágon az olaszok simán verték a románokat, így ők mérkőznek a németekkel a döntőben, míg a magyarok a románokkal csatáznak a bronzéremért 16.30-tól.

Elődöntő:

Németország-Magyarország 45-40

Olaszország-Románia 45-32