Öttusa-vb: elmaradt a kvótaszerzés

2015.07.05. 18:57

A várakozástól elmaradva egy bronzéremmel, olimpiai kvóta nélkül fejezte be szereplését a magyar válogatott a berlini öttusa-világbajnokságon. A dobogós helyezést a Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara összeállítású csapat harcolta ki a hagyományos versenyben úgy, hogy Alekszejev nem jutott döntőbe, így neki a selejtezős eredményét vették figyelembe. Az éremszerzésre azzal nyílt esély, hogy komplett együttessel csak a lengyelek vehettek részt a fináléban. Egyéniben a férfiaknál és a nőknél is két-két magyar küzdhetett éremért, de ezúttal egyiküknek sem sikerült az első három között végeznie és ezzel riói kvótát szereznie. Kovács Sarolta hatodik, Földházi Zsófia 13., Marosi Ádám 10., Kasza Róbert pedig 27. lett.
    "Az egyéniben elért eredményével szerintem egyik magyar sem lehet igazán elégedett, még Kovács Saci sem, így mi sem vagyunk azok. Kvótákért jöttünk, de mivel nem jártunk sikerrel, az Európa-bajnokságon azért fogunk harcolni, hogy utolérjük magunkat" - értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
    Legutóbb 2010-ben, a kínai Csengtuban rendezett vb-n fordult elő, hogy a magyarok csupán egy bronzérmet nyertek. A küldöttség eredményességét ugyanakkor befolyásolta, hogy a férfi és női, illetve vegyesváltóban ezúttal többnyire fiatalok indultak, akiktől nem is lehetett érmet érő szereplést várni.
    Az európai öttusázók számára a legnagyobb esély a kvótaszerzésre augusztus közepén nyílik, akkor rendezik ugyanis az angliai Bath-ban a kontinensviadalt, amelyen nyolc-nyolc versenyző válik nevezhetővé a riói játékokra.
    A magyarok a július végi hazai bajnokság után franciaországi magaslati edzőtáborba, a Pireneusokban található Font Romeu-be utaznak, ahonnan pár nappal az augusztus 18-án kezdődő Eb előtt térnek haza. (MTI)