Közel száz gép indul a 18. vitorlázórepülő Eb-n

2015.07.09. 16:25

Huszonegy országból közel száz gép áll rajthoz a 18. vitorlázórepülő Európa-bajnokságon, amely vasárnap kezdődik a Tolna megyei Őcsény repülőterén – jelenteti az MTI a szervezők csütörtökön, a verseny helyszínén tartott sajtótájékoztatója alapján. A július 25-ig tartó bajnokságon három kategóriában 89 vitorlázógép száll fel, és 120 pilóta versenyez – mondta Gyöngyösi András, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség elnöke.

Az Eb-n a sportágban erős lengyel, német és brit csapatok legeredményesebb szereplőinek sorában ott lesz a többszörös világ- és Európa-bajnok német pilóta, Michael Sommer, a lengyel Sebastian Kawa, a hattagú magyar válogatottban pedig Hegedűs László a legnagyobb név. 18 és 20 méteres szárnyfesztávolságú, illetve a megkötés nélkül rajtoló gépek versenynaponként 300-500 kilométeres távot tesznek meg jellemzően 120 kilométeres óránkénti átlagsebességgel.

A házigazda Őcsényi Repülőklub Sportegyesület a bajnokság nyitónapján repülőnapot rendez, amelyen bemutatót tart mások mellett Besenyei Péter műrepülő és Tóth Ferenc vitorlázó-műrepülő világbajnok is. Az Eb megrendezését 5 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.