Gyöngyi
9 °C
9 °C

Hatodikak a férfi párbajtőrözők a vívó-vb-n

2015.07.18. 18:29

A hatodik helyen zárták a magyarok a férfi párbajtőrözők csapatversenyét a moszkvai vívó-világbajnokságon, írja az MTI. 

A dél-koreaiaktól elszenvedett vereség után először a németekkel mérkőztek, és legyőzték őket. Az összecsapás közepén elléptek tőlük, s ezúttal előnyükből háromtalálatnyit meg is őriztek. Az utolsó asszóra Boczkó Gábor helyett - aki az ázsiaiak elleni mérkőzés végén nem tudta feltartóztatni Jung Szeung Hvát - Somfai Péter lépett pástra. Ő 35-32-es vezetésnél kezdett és 9-9-es döntetlent vívott Christoph Kneippel, ami győzelmet ért.

Az ötödik helyért a negyeddöntőben meglepetésre szintén vereséget szenvedő, címvédő és világranglista-vezető franciákkal kellett megmérkőzni. Ezen az összecsapáson nem borult a papírforma, a harmadik asszó után már végig a franciák vezettek, és végül sima győzelmet arattak.  

Az egyéniben győztes Imre Géza, valamint Boczkó, Rédli András és Somfai alkotta válogatottnak fontos lett volna a legjobb négy közé kerülés, mivel a vb-n a többi versenyhez képest kétszeres pontszámot osztanak, így az olimpiai kvalifikációs sorozatban ez a verseny kiemelt jelentőségű.

Eredmények, férfi párbajtőr, csapat:

    ------------------------------------

    negyeddöntő:

Olaszország-Franciaország 44-42

Ukrajna-Oroszország 34-33

Svájc-Németország 45-33

Koreai Köztársaság-Magyarország 25-24

    az 5-8. helyért:

Magyarország-Németország 44-41

    az 5. helyért:

Franciaország-Magyarország 45-36

    pénteken vívták:

    a 32 között:

Magyarország-Hongkong 45-28

    a 16 között:

Magyarország-Kanada 45-26